HOME

Improvizációs színház

Mi az az improvizációs színház?
És miben különbözik attól, amit a kőszínházakban látunk?

Gyere el, és derítsd ki magad! 🙂 Az, hogy mi történik előadásainkon, kurzusainkon, nagy mértékben függ a résztvevőktől, az aznapi időjárástól, a színészek és közönség hangulatától és az aktuális viszonyoktól.

Mi ugyanis nem megírt darabokat,  adaptációkat viszünk színre, sőt, még csak azt sem ígérjük, hogy drámát vagy vígjátékot látsz majd. Mindez csak az este végére, részben a Te hatásodra derül ki.  Az improvizáció egyik legfőbb szépsége, hogy bármikor, bármi megtörténhet. Formáinknak csak a keretei kötöttek, nálunk nincs két ugyanolyan előadás. A MesélŐk során a gyerekközönség találja ki a szereplőket, a Memento előadáson a filmek világában kalandozunk a Nézők ötletei alapján, a Tandem pedig páros ugrás az ismeretlenbe.

Mi, az Itt és Most Társulatban hiszünk az impró személyiség- és közösségépítő hatásában, ezért az előadások mellett tréningjeinkre is várjuk azokat, akiknek játszani támad kedve. Létrehoztuk az Itt és Most Impró Akadémiát, ahol trénereink lépésről-lépésre kísérnek végig az impró sárga köves útján.

A nyári impróhiányra a ReImpro-t találtuk ki ellenszerként, ahol minden héten szerdán belecsöppentjük az impro világába a játszani és feltöltődni kívánó résztvevőket.

kik vagyunk?

közelgő előadások, workshopok

Memento – Megcsavarjuk az idő fonalát!

Tovább

2022.10.21.

Memento – Megcsavarjuk az idő fonalát!

Tovább

2022.10.21.

A gyáva – monodráma két szájra

Tovább

2022.10.23.

A gyáva – monodráma két szájra

Tovább

2022.10.23.

MesélŐk – családi impró előadás

Tovább

2022.10.29.

MesélŐk – családi impró előadás

Tovább

2022.10.29.

RUSZT Fesztivál – Ráday Utcai Színházi Találkozó

Tovább

2022.11.04.-11.06.

RUSZT Fesztivál – Ráday Utcai Színházi Találkozó

Tovább

2022.11.04.-11.06.

rendezvényszervezés

labda

Gyerekprogram

Mesés előadásaink az adott helyszínen, a gyerekek ötletei alapján születnek meg, nézőink megtapasztalják a fantázia teremtőerejét, a pillanat varázsát.

céges csapatépítés

Céges csapatépítés

Akár a cég arculatához szabott szórakoztatás, akár közösségépítés vagy készségfejlesztés a cél, érdemes hozzánk fordulni. Budapesti és vidéki helyszíneken is vállalunk fellépést, workshopot, rugalmasan, rövid határidővel is.

Improvizációs színház

Születésnap / Esküvő

Azon gondolkozol, milyen közösségi élménnyel lehetne kiváltani a lakodalmi vonatozást? Ha szeretnéd különlegesebbé tenni a nagy napot, vagy éppen egy születésnapi meglepetéshez keresel ötletet, jó helyen jársz. Ajándékozz élményt!

rólunk mondták

Először vettem részt improvizációs színházi előadáson. Egy hosszú, fárasztó nap után, késő este ültem be a nézőtérre. Negyed óra múlva mintha egy másik világba kerültem volna. Szertefoszlottak a nap fáradalmai. Jelen voltam testben, lélekben, elmében. Megmozgatott, megnyugtatott, felkavart… Teljesen bevonódtam a társulatnak köszönhetően. Olyan kikapcsoló, örömteli élmény volt, amiben már nagyon rég volt részem.

Dóra

Néző

Kedves IttÉsMostosok! Csak azért írok, mert annyira feldobott a tegnapi előadásotok. Virtuóz volt, élettel teli, vidám-szomorkás – egyszóval csodálatos. Sok-sok ilyen közös remeklést kívánok nektek – meg ilyen nézői élményeket nekem. Le a kalappal! Pedig több, mint ötven impróelőadást láttam, és persze sok zseniálisat, de ez a tegnapi a zseniálisak közül is egészen biztos, hogy a számomra maradandók közé fog tartozni.

Tamás

Néző

"Újfent egy színvonalas, igényes produkcióval leptetek meg minket.
A visszajelzések is ezt igazolják, az egyik pedagógus azt mondta nekem, hogy a diákjai ilyen jól még nem érezték magukat színházban.
Még egyszer mindent köszönünk!"

Beszterczey Attila

Gyulai Várszínház

"Ezúton is szeretném megköszönni neked és az "Ittésmost" teljes társulatának a Euroskill2018 versenyen tanúsított kiváló együttműködését.
Az összes színész kimagasló teljesítményt nyújtott, tudtuk, hogy impró színházról volt szó, de ez ennél több volt. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt és úgy láttam, hogy talán nem is "munkának" tekintették a szereplésüket.
Köszönöm továbbá, hogy pozitívan álltatok hozzá az új igényekhez és azt maradéktalanul végre is hajtottátok.
Azt hiszem született egy közös mottónk is : Don't touch me!!
Ennek szellemében kívánok az egész gárdának sok sikert és jó egészséget."

Ungár Tamás

Euroskills2018 Hotel Recepció

"Fantasztikus élményben volt részem a Társulatnak köszönhetően. Elmondhatatlanul tehetségesek, a humoruk zseniális, és csupán egyszer kellett Őket látnom élőben játszani ahhoz, hogy állandósult tag legyek a nézőtéren. Mindemellett emberileg is egy nagyon kedves, készséges, szerethető Csapatról beszélünk. Tiszta szívből ajánlom az előadásaikat mindenkinek! "

Barbara

Néző

"Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Annát és Verocsot, náluk jobb trénereket nem is kívánhatna magának az ember! Katartikus dolog, amit kihoznak belőled, emellett hatalmas bizalmat szavaznak neked, amiért külön köszönet! ❤️ Mindenkinek szívből ajánlom a kurzust és az előadásokat is, mert mind-mind fantasztikus!!😊"

Fanni

Tanfolyam résztvevő

"Improtréningre jártam Annához és Verocshoz, a tréning felépítése, az odafigyelésük és lehellet-finom terelgetésük, a remek társaság és azok az önfeledt esték, aminek szerves részei lehettünk együtt, fantasztikus élmény, feltölti a mentális és szívbatyut, amit vihetünk tovább! Játék, játszótársak, Szezám <3 "

Hajnalka

Tanfolyam résztvevő

"Rég éreztem, hogy ennyire várjak valamit minden héten, mint ezeket a csütörtök estéket, magával ragadó hangulat, rengeteg vidám pillanat és felszabadult élet érzés. Köszönöm nektek, és mindenkinek csak ajánlani tudom! "

András

Tanfolyam résztvevő

"Szuper csapat, szuper trénerek Veronika Horvath és Anna Hollai-Heiser, köszönöm nektek és a társulatnak, hogy minden csütörtök este egy ajándék, egy végetnemérő játék lehetett.Ajánlom mindenkinek! "

Krisztina

Tanfolyam résztvevő

"Az Impro kurzusokat ajánlom mindenkinek, aki szeretné a benne lakó gyereket újra felfedezni 🙂 "

Bálint

Tanfolyam résztvevő

"Nagyon barátságos – érdekes, kedves ,tiszta környezet ! ! ! A z előadásban résztvevőkkel, közvetlen az előadás előtt és után is beszélgetni tudsz ! ! ! – Nagyon kedvesek, közvetlenek és segítőkészek! Az előadás különleges interaktív, közvetlen ! – A gyerekekre nézve nagyon pozitív hatással van, pld.:fejleszti az önbizalmukat, és a kapcsolatteremtő képességüket ! -A felnőtteknek is, egy nagyon szórakoztató vidám élményt adnak a művészek ! – Mindenkinek nagyon ajánlom, kicsiknek és felnőtteknek egyaránt ! Azt gondolom sokkal több ilyen típusú színházi előadáson kellene részt venniük az embereknek !Köszönjük ,nagyon jól éreztük magunkat !- Csak így tovább ! 😉 "

Csaba

Néző

"Nagyon tetszett a hétvégi előadás. Most voltunk először a gyerekekkel, de biztos nem utoljára 🙂 "

Norbi

Néző

"Egészen fantasztikus elfogadó és biztonságos közeg, tehetséges emberek, akik elhivatottak, és akiknek tényleg csak az itt és most számít! Eddig két egész napos tréningen voltam, de nem túlzás azt mondani, hogy megtaláltam, amit egész életemben kerestem! Annyit nevettem, mit régóta nem, a gyakorlatok kikapcsoltak a mindennapok monotonitásából, kihívást jelentettek, de annál nagyobb sikerélményt! Mindenkinek ajánlom, aki hívást érez, jöjjön el, nézze meg, próbálja ki, és függő lesz tőle, ahogyan én is. "

Mónika

Kurzus résztvevő

"Tegnap este az Itt és Most Társulat vendége voltam a Ráday utcában. Némileg a szövegeim alapján toltak egy kis improszínházat, és szerintem iszonyatosan jól, nagyon élveztem. Az est előtt gondolkodtam azon, hogy mennyire lesz az egész szoros összefüggésben a különféle könyveim történeteivel, de olyan lazán, oldottan, remek utalásrendszerrel építették fel az egészet, hogy pillanatok alatt minden felesleges gondolat elillant belőlem. Úgy láttam, azok is élvezték, akik látták-hallották. Jó kis este volt, bárcsak lenne több ilyen! Köszönöm azoknak, akik eljöttek, Horváth Veronikának, hogy meghívott elsőnek a sorozatba, és persze a Társulat többi tagjának, hogy ilyen kreatívak, lazák, ötletesek voltak."

Szöllősi Mátyás

Kulcsember

"Karácsonyi bulink is rendhagyó volt idén, ezért a szórakoztatáshoz segítségül hívtuk az Itt és Most Társulatot, akiknek köszönjük a remek online improvizációs előadást, az Eureka Gamesnek pedig a szervezést!"

Stylers Group

Megrendelő

"Zseniálisan szórakoztunk! Voltak sírvaröhögős pillanatok és néha kínosan releváns helyzetek 🙂
Sokan mondták, hogy nem tudták mit várjanak egy ilyen online eseménytől, de nagyon jól érezte magát mindenki."

Illés

Google Magyarország

"Köszönjük a tegnapi estét! Nagyon jó visszhangja van! Többen mondták, hogy ez volt az eddigi legjobb karácsonyi bulijuk, részben az imprónak köszönhetően.
Le a kalappal előttetek, hogy milyen profira megcsináltátok ezt a stúdiót, meg kitaláltátok a formátumot, vágásokat, stb. Maga az előadás nagyon szórakoztató volt, és hogy mindezt angolul, az külön elismerést érdemel. Gratulálok!
Jó munkát az év végi hajrában, aztán pedig jó pihit mindenkinek!"

Attila

Google Magyarország

"Thanks again for arranging a super team building program for our staff!
The best words of praise are the ones direct from our staff at the completion of the program:
„Super interactive”
„dynamic”
„engaging”
„thought provoking”
„stimulating”
„great fun”
„loads of laughs”
Let’s do it again sometime!
"

Peter

Happy Kids International Kindergarten

“As someone who worked together with Gabor and his actors group during the major event Euroskills 2021 I would like to highly recommend the whole group for any kind of event/theatre/movie where professional actors are needed. The actors were easy to communicate with, very well prepared, flexible, always on time and very polite. Their English skills are excellent. Due to the actors our event could take place without any issues and went very smoothly. Thank you very much for your support!“

Oliver Lang

Instructor – 57 Hotel-Receptioning, Euroskills 2021

Covid-19 tájékoztatás

Az Itt és Most Színház és Közösségi Tér a koronavírus-járvány miatti kormány döntésnek megfelelve 2020.11.11-től életbe lépő rendkívüli jogrend végett ZÁRVA tart a következő intézkedésig.

Az Itt és Most Színház és Közösségi Tér – a koronavírus terjedésének csökkentését célzó, színházak közötti egészségügyi megállapodással összhangban – nézőinek lehető legkomolyabb védelmére törekszik. Ezzel kapcsolatban az alábbi intézkedéseket vezettük be a fertőzésveszély megszűnéséig:

1. Az Itt és Most Színház és Közösségi Tér kézfertőtlenítési lehetőséget biztosít látogatóinak, kérjük, hogy használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

2. Kérjük, hogy csak tünetmentesen látogassák előadásainkat, ha köhögnek, lázasak, ne jöjjenek színházba. A színházba való belépés előtt minden nézőnk testhőmérsékletét megmérjük érintésmentes automata hőmérővel. Ha az Ön testhőmérséklete eléri a 37,5°C-ot, nem engedhetjük be az előadásra.

3. A színház egész területén nem kötelező viselni az orrot és szájat eltakaró maszkot, azonban aki szeretné természetesen viselje.

4. A nézőteret előadáskezdés előtt 20 perccel megnyitjuk, kérjük nézőinket, hogy folyamatosan foglalják el a helyüket a nézőtéren.

5. Kérjük nézőinket, hogy elsősorban online felületünkön vásárolják meg jegyeiket és mobiltelefonon mutassák be jegyellenőrzéskor.

6. Műhelyeinkre a belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges. A védettségi igazolványt a személyi igazolvány felmutatásáal együtt tudjuk elfogani.

Az Itt és Most Színház és Közösségi Térben fokozzuk a takarítás gyakoriságát, különös tekintettel a mosdók, pultok, kilincsek fertőtlenítésére és a nézőtér átszellőztetésére. A közönségforgalmi területeken dolgozó kollégáink kötelezően maszkot viselnek. Csak tünetmentes dolgozók vehetik fel a munkát.

Hírek és Bejegyzések

Reboot az irodában

2022-ben a munkáltatók számára kihívást jelent visszacsalogatni az alkalmazottakat az irodába. Reboot tréningünk hatására ismét felmerül az igény a közös együttlétre a munkahelyen, ami nem csak az egyéni munkavégzés miatt hasznos. Inspiráló beszélgetések zajlanak a folyosókon valamint a kávéra várakozva, és ezeknek az interakcióknak köszönhetően…

Az Itt és Most Társulat Művészeti Alapítvány működési támogatását a 2022. évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta.